Egy milla a nyomravezetőnek

Egy milla a nyomravezetőnek

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 13040/135/2021. bűnügyi számon szexuális erőszak bűntette kísérletének, testi sértés, valamint kifosztás bűntettének gyanúja miatt folytat nyomozást egyelőre ismeretlen tettes ellen.

A gödöllői HÉV vonal Szilasliget és Gödöllő, Erzsébet park közötti szakaszán, a szerelvény 3. kocsijában utazó 47 éves nővel szembe 2021. január 19-én 5 óra 15 perc körül leült egy általa nem ismert férfi, aki minden előzmény nélkül felszólította, tolja le a nadrágját, különben előveszi a kését és megöli. A nő megtagadta a követelés teljesítését, erre az idegen a telefonját és a pénztárcáját akarta, azt meg is kapta, a férfi azonban nem tágított. Többször megrúgta, miközben azt hajtogatta, „told le a nadrágod, különben megöllek!”. Az áldozat próbált védekezni, segítségért kiabált, de rajtuk kívül senki nem volt a kocsiban. A Gödöllő, Erzsébet park megállóhoz közeledve a sértett azt mondta, a férje ott várja, a támadó erre hátrált, majd a leálló szerelvényből kiugorva elmenekült. A sértett a támadás következtében súlyos sérülést szenvedett.

Az elkövető felkutatására és elfogására nyomozócsoport alakult, amelynek tagjai továbbra is intenzív felderítőmunkát végeznek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a támadó férfit azonosítsák, felkutassák és elfogják.

Személyleírása: 20-25 év körüli, 160-165 cm magas, vékony, szikár testalkatú férfi. Arca hosszúkás, ívelt, tiszta (anyajegy, heg, seb, pattanás nem volt látható), szeme, szemöldöke sötét. Hangja mély, beszéde összeszedett, nyugodt. Az elkövetéskor fekete, kötött téli sapkát, kartondoboz/mustársárga színű, rejtett zipzárú, álló gallérú, combközépig érő, dzseki anyagú, két függőleges zsebbel ellátott kabátot, sötétzöld-fekete, terepmintás melegítőnadrágot, fekete, fűzős sportcipőt viselt. Külseje ápolt, rendezett volt, jellegzetes szagot nem árasztott.

Pest megye rendőrfőkapitánya a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva

nettó 1.000.000,-

azaz egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Az összeg annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személy kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövető azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti. A rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát Pest megye rendőrfőkapitánya fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A Gödöllői Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a grafikán látható támadót felismeri, tartózkodási helyével, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2883 telefonszámon, illetve tegyen bejelentést a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, vagy a 112 központi segélyhívó számon . kári honlapján a police.hu

Hirdetés

  • Nanotechnológiás fertőtlenítés
    by APEV on 2021.03.11. at 08:34

    Az ezüst antibakteriális hatása már évszázadok óta ismert. Már a rómaiak is ismerték és használták az ezüst rendkívüli tulajdonságát. Az ivóvíz tartósítása érdekében ezüstből készült edényeket használtak, vagy ezüst pénzérmét tettek a vízbe. Nagy Sándor katonái pedig a hosszú tengeri utazások során ezüstöt használtak az ivóvíz frissességének megőrzésére, noha a A Nanotechnológiás fertőtlenítés bejegyzés először Takarítás-duguláselhárítás-rovarirtás-én jelent meg.

  • Bió rovarirtás
    by APEV on 2021.01.13. at 18:17

    Budapesten jelenleg kevés vállalkozás foglalkozik bió rovarirtással. Vállalkozásunk előtérbe helyezi a környezetvédelmet, ezért vegyszereket, csak akkor használ, ha már más lehetőségünk nincs. Mi az a bió rovarirtás? A gőznek nagy szerepe van az élősködők, de leginkább az ágyi poloska irtásában. Egy speciális berendezéssel 180 C fokos gőzt fejlesztve juttatjuk be A Bió rovarirtás bejegyzés először Takarítás-duguláselhárítás-rovarirtás-én jelent meg.

  • 24 órán belül a helyszínen
    by APEV on 2021.01.12. at 16:37

    Rovarirtás Budapest 24 – Kellemetlen kártevők teszik élhetetlenné otthonodat? Hívj minket most és általunk garantáltan megszabadulsz a kellemetlenségtől. Budapesten és Pest megyében családbarát árakkal állunk minden kedves ügyfelünk rendelkezésére. Ne próbáld magad megoldani, ha hemzsegnek nálad a kártevők, ezt minden esetben bízd szakemberre. Ágyi poloska, csótány, bolha, patkány, egér vagy bármi más? Nekünk mindegy, soha A 24 órán belül a helyszínen bejegyzés először Takarítás-duguláselhárítás-rovarirtás-én jelent meg.

  • Lakástakarítás
    by APEV on 2021.01.12. at 16:10

    Lakástakarítás – Vállaljuk lakások és családi házak nagytakarítását, fertőtlenítését pénztárcabarát árakon, szakképzett, segítőkész nagy gyakorlattal rendelkező munkatársakkal. Rendetlen, kaotikus állapotú ingatlan esetében, pedig elengedhetetlenül fontos, hogy új otthonod egy alapos nagytakarításon, fertőtlenítésen essen át, mivel ki tudja, hogy az előző tulajdonos a szennyeződéseken, piszkos környezeten túlmenően, milyen baktériumokat, parazitákat hagyott A Lakástakarítás bejegyzés először Takarítás-duguláselhárítás-rovarirtás-én jelent meg.

Érdekel minket az ön véleménye is

Comments are closed.