Fogkefe miatt verte meg párját

Egy fogkefe miatt rendezett féltékenységi jelenet után esett neki párjának gyáli otthonukban egy 37 éves férfi. Mint kiderült, a fogkefe az asszony gyermekéé volt.

Egy fővárosi kórház orvosa értesítette a rendőrséget 2020. augusztus 15-én este, hogy egy, az osztályukon ellátásra jelentkezett, az arcán megsérült nőt párja bántalmazott. A vizsgálatok szerint a sértett járomcsontja több helyen eltört, műteni kellett.

A dabasi rendőrök előállították a férfit, az összegyűjtött információk és a helyszíni szemle adatai szerint körvonalazódtak a körülmények. A férfi egy fürdőszobában talált ismeretlen fogkefe miatt kezdetben szóban vonta kérdőre élettársát, majd tettleg nyomatékosította felháborodását: ütötte a fejét, rugdosta az oldalát. Az asszony próbált védekezni, de azt is már csak ködösen érzékelte, hogy támadója a szobában talált két mobiltelefont is ripityára törte. Egyik barátnője unszolására indult csak el orvoshoz, ahol kiderült, sérülései súlyosak.

A férfi kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését, elmondása szerint tettét azóta már nagyon megbánta és bocsánatot is kért.

A Dabasi Rendőrkapitányság a férfi ellen testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, a nyomozati iratokat az ügyészség részére átadta.

Hirdetés

    Feed has no items.

Érdekel minket az ön véleménye is

Comments are closed.