Szőke Péter Facebook bejegyzésében magyarázza a településre történő lakcím létesítés illetve ingatlan vásárlás esetén fizetendő összeg fontosságát. A Budapestkörnyéke újságban megjelenteket az alábbiakkal szükséges kiegészíteni: A korlátozást kizárólag két területre alkalmazná a rendelettervezet. Ez a két terület jelenleg még nem épült be, és a város infrastrukturális helyzete nem bír el további, nagymértékű beruházást. Fontos tudni,...
Vitézy Dávid Olvasom a hangzatos kampánybejelentést: indul a gödöllői hév fejlesztése. Ilyesmit hallva mindig érdemes fellapozni, a ciklus elején milyen döntések születtek. A gödöllői HÉV fejlesztését ugyanis megtaláljuk Lázár János 2022 végi listáján, amelyet saját kezével firkált össze és írta oda, hogy “Nem! Lezárni!”. A magyar sajtó persze az előzmények nélkül hozza, hogy indul a...
Közélet
Harmincnyolc felzárkózó település több mint ötszáz fiatal focistája tapasztalta meg idén is a felcsúti Pancho Arénában, hogy kellő akarattal, kitartással, elszántsággal és összetartással megvalósulhatnak olyan álmok is, amelyek egy nehéz helyzetben lévő településről nézve gyakran elérhetetlennek tűnnek. Október 13-án a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémián került sor a FETE KUPA, a Felzárkózó települések országos futballtornájának döntőjére....

„Az ütemtervek szerint halad a tűzesetben nem érintett üzemegységek újraindítása, így csökkentett kapacitással újra elindulhatott az üzemanyag-termelés a Dunai Finomítóban” – közölte a MOL kedd délelőtt. Hozzátették, hogy a tűz utáni kárfelmérés továbbra is zajlik, „tényfeltáró munkacsoport vizsgálja, hogy milyen helyreállítási munkákra lesz szükség”. A tűz miatt a finomító AV3-as üzeme miatt hosszú időre, fél...
Szőke Péter Facebook bejegyzésében magyarázza a településre történő lakcím létesítés illetve ingatlan vásárlás esetén fizetendő összeg fontosságát. A Budapestkörnyéke újságban megjelenteket az alábbiakkal szükséges kiegészíteni: A korlátozást kizárólag két területre alkalmazná a rendelettervezet. Ez a két terület jelenleg még nem épült be, és a város infrastrukturális helyzete nem bír el további, nagymértékű beruházást. Fontos tudni,...
Jogszabály lépett életbe, de a helyi önkormányzat döntése a kulcs. Nagy nap a zártkerti tulajdonosok számára: 2025. október 30-án este megjelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi, hogy a zártkertként nyilvántartott ingatlanokat kérésre művelés alól kivett területként jegyeztesse be a tulajdonos. Ez az intézkedés azt is jelenti, hogy az érintett területek többé...
Komjáthy György neve összeforrt a magyar rádiózás aranykorszakával. A Magyar Rádió technikai rendezőjeként, majd zenei szerkesztőjeként működött, később a korszakos kereskedelmi adókon is meghatározó alak lett. A család közleményében így fogalmazott: „Nagyon nehéz most szavakat találni. Szép és hosszú életed volt. Szeretted az életet, imádtad a családodat, rajongtál a hobbidért, a zenéért, a munkádért.” Komjáthy...
„Az ütemtervek szerint halad a tűzesetben nem érintett üzemegységek újraindítása, így csökkentett kapacitással újra elindulhatott az üzemanyag-termelés a Dunai Finomítóban” – közölte a MOL kedd délelőtt. Hozzátették, hogy a tűz utáni kárfelmérés továbbra is zajlik, „tényfeltáró munkacsoport vizsgálja, hogy milyen helyreállítási munkákra lesz szükség”. A tűz miatt a finomító AV3-as üzeme miatt hosszú időre, fél...
Külső körülmény nem merült fel a baleset okai között, és a lakosság téved, nem volt robbanás a százhalombattai finomítóban – ezt állította percekkel ezelőtt Pulay Krisztián, a MOL-csoport Downstream Termelés és Fejlesztés ügyvezető igazgatója rendkívüli sajtótájékoztatóján – írják az Érden vagyunk Facebook média oldal A HVG közvetíti élőben a tájékoztatót, ahol arról beszéltek a MOL...
Az éjjel kitört tűz után leállhat Magyarország stratégiai olajfinomítója a Budapesttől 27 kilométerre fekvő Százhalombattán. Lokalizálták a Mol százhalombattai finomítójában hétfő éjjel keletkezett tüzet – közölte a magyar olajtársaság hétfő éjszaka. A létesítménybe, amely Magyarország legnagyobb és legmodernebb olajfeldolgozó üzeme, oroszországi kőolaj érkezik a Barátság vezetéken keresztül. Hétfő este robbanás történt a finomítóban: a lakossági...

















