Rendőrségi hírek

Dunaharaszti – Veszélyes állatokat találtak egy házban

Aligátorteknőst, krokodilt, kígyót és kábítószergyanús növényi palántákat is találtak a rendőrök egy dunaharaszti házban – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a police.hu honlapon.

Hirdetés

Klímaszerelés Pest megyében is

    Azt írták, hogy egy bejelentés miatt vonultak ki a házhoz, és eredetileg drogot kerestek, de még a rendőrök is meglepődtek, amikor a veszélyes állatokat megtalálták.
    A nyomozók a házkutatás során a négy kábítószergyanús növényi palántán és egy mérlegen túl, ketrecekben tartott kisállatokat, kígyót, aligátorteknőst, és az elsődleges szakértői vélemény alapján egy kistestű krokodilt is találtak.


    A helyszíni információk szerint a férfi nem értett megfelelően az állatok tartásával kapcsolatos szabályokhoz, ugyanis a kígyót egy fény és levegő nélküli hungarocell dobozban találták meg, valószínűleg már nem élt volna sokáig.
    A gyanúsított ráadásul nem egyedül élt: párjával és két gyermekével laktak az ingatlanban – tették hozzá.
    A rendőrök azonnal felvették a kapcsolatot egy szakemberrel, aki elmondta, hogy a megtalált élőlények veszélyes állatoknak minősülnek, tartásuk engedélyköteles, sőt valószínűleg a kígyót lakásban tartani még engedéllyel sem lehetett volna. A rendőrök haladéktalanul intézkedtek az állatok elszállításáról Fővárosi Állat- és Növénykertbe.
    Az ügyben gyanúsítottként hallgatták ki a ház 41 éves lakóját, aki az állatok eredetét hitelt érdemlően igazolni nem tudta, vallomásában elmondta, hogy tisztában volt azok veszélyes mivoltával és azzal, hogy tartásuk engedélyköteles, de ezzel nem foglalkozott.
    A kábítószergyanús zöld növényi származékokról úgy vallott, hogy ezeket saját célra tartja, magról nevelgeti őket.
    A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a dunaharaszti férfi ellen kábítószer birtoklása és veszélyes állat tartásával kapcsolatos kötelezettség megszegés vétségének gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást, továbbá vizsgálják, hogy az ügyben felmerül-e más bűncselekmény – áll a közleményben.

Címlapfotó: illusztráció

Ezt is olvassa el!
Balesetinfó

Árokba hajtott, majd a tetejére borulva állt meg egy személyautó Ráckeve és Kiskunlacháza között, letért az úttestről majd egy elektromos Elolvasom

Megbánták bűneiket

A törökbálinti háztulajdonos megelégelte a betöréseket, a harmadik után, 2020 márciusában feljelentést tett a rendőrségen. Egy hónappal később futás közben Elolvasom

Lezárták a nyomozást

Az eset még tavaly májusban történt. A nyomozó hatóság a napokban fejezte be munkáját és a dokumentumokat átadták az illetékes Elolvasom

Szúrás után sört vett

Egyszerűen kiszállt a kocsiból és megszúrta ismerősét, majd vett egy üveg sört. A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi 2020. Elolvasom

Halálos baleset Inárcson

Két személygépkocsi ütközött Inárcson, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Perényi köz kereszteződésében 2020. július 4-én 13 óra 10 perc körül. Elolvasom

Migránsokat fogtak a megyében

Egy bagi benzinkútnál fogták el a két férfit. Állampolgári bejelentésre érkeztek a gödöllői járőrök 2020. július 4-én 15 óra 45 Elolvasom

Keresi a rendőrség

A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya szexuális erőszak bűntett kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást Rácz László bagi lakossal szemben. Az eddigi Elolvasom

50 milliós zsákmánnyal léptek le

Őrizetbe vették a szigetszentmiklósi nyomozók azt a két férfit, akik harmadik társukkal több tízmillió forintnyi zsákmányt talicskáztak ki egy dunavarsányi Elolvasom

Élelmiszerboltot rabolt ki Üllőn

Rablás Üllő A Monori Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki május 2-án fegyverrel rabolt ki egy üllői Elolvasom

Még mindig az unokázós csalók

Három férfit fogtak el a napokban a Pest megyei rendőrök úgynevezett unokázós csalás miatt - közölte a rendőrség honlapján szombaton. Elolvasom

Aki a virágot szereti …

Egy érdi kertészet tulajdonosának 2020. április 15-én reggeli nyitáskor tűnt fel, hogy néhány növénye eltűnt. A boltban felszerelt kamera felvételei Elolvasom

Baleset és tűz is volt eddig a mai nap

Két személygépkocsi ütközött össze az M1-es autópálya 15-ös kilométerénél, tűz keletkezett egy százhúsz négyzetméteres családi ház egy helyiségében Budaörsön. Két Elolvasom

Megölte a saját édesanyját

Maga az 55 éves mogyoródi nő hívta a rendőrséget, miután több késszúrással megölte édesanyját - irja a police.hu Megöltem anyámat Elolvasom

Halálos baleset történt Galgamácsánál

Ketten életüket vesztették és hárman megsérültek abban a balesetben, amelyben egy gépjármű Galgamácsa és Iklad között lesodródott az úttestről, majd Elolvasom

Most nem jött be az unokázós trükk

Unokázós legendával csalta ki egy idős megtakarított pénzét, de nem sokáig örülhetett a zsákmánynak. (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); A Elolvasom

Elfogták az erdőkertesi sápszedőket

A Pest megyei felderítők elfogtak egy csapatot, akik hónapokon keresztül erőszakkal sápoltak két fiatalembert Erdőkertesen. A nyomozás eddigi adatai szerint Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye is

Hozzászólás lezárva