Dunakeszi

Dunakeszi – Büntetés jár a 3 órán túli parkolásért a kijelölt helyeken

Felhívás – Büntetés jár a 3 órán túli parkolásért a kijelölt helyeken
Aki szeretné elkerülni a büntetést, az ingyenesen juthat hozzá a parkolási időt jelző tárcsához Dunakeszi Város Önkormányzatánál.
Bár a parkolás városszerte ingyenes, de néhány kialakított parkolóhelyen 3 órás időkorláttal lehet parkolni. Jellemzően rendelők, városi intézmények és gyógyszertárak környékén, hogy akinek ott van elintéznivalója, kényelmesen meg tudjon állni a közelben.
Ezen parkolók az alábbiak:
  • Fő út 75-81. szám alatt található Szakorvosi Rendelőintézet parkolója
  • Fő út 19. szám alatt található ügyfél-parkoló
  • A Vasút a gyermekekért” Alapítvány Dunakeszi Óvodájának parkolója;
  • (Kandó Kálmán sor) (Lányi Ferenc park) ingatlanok által közrefogott területen található parkolók;
  • Kölcsey Ferenc Dunakeszi Városi Könyvtár előtt található parkolók.
  • Bajcsy-Zsilinszky utca 21. szám alatt lévő Szent Mihály Gyógyszertár területe.



Sokan azonban hosszabb időintervallumban is igénybe veszik ezeket a parkolóhelyeket, kiszorítva így azokat, akiknek valóban helyben lenne dolguk. A Közterület-Felügyelet munkatársai pénzbüntetéssel sújtják azokat az autósokat, akik túllépik az időkorlátot vagy nem jelzik, hogy mikortól veszik igénybe a parkolót.
Dunakeszi Önkormányzatában ezért fejenként, 1 darab dunakeszi logóval ellátott óratárcsát vehetnek át ingyenesen a bejelentett lakcímmel rendelkező autósok. Aki mégsem élne ezzel a lehetőséggel, a Közterület-Felügyelet vezetősége tőlük is azt kéri, autójuk szélvédője mögött, jól látható módon tüntessék fel a parkolási idő megkezdését.
A város vezetése pedig Dunakeszi-szerte újabb P+R parkoló kialakításával igyekszik megkönnyíteni az ingázók életét is.
Címlapfotó: illusztráció
Ezt is olvassa el!
A Dunakeszi Szimfonikus Zenekar TérZene programja

A Dunakeszi Szimfonikus Zenekar TérZene programmal  várja az érdeklődőket júniusban minden pénteken.  Népszerű klasszikusok   17:00                     Elolvasom

Idén népszámlálás
Népszámlálás

Teljeskörű népszámlálást tart a KSH. 2021-ben 16. alkalommal rendeznek Magyarország területén teljeskörű népszámlálást. A népszámlálás egy olyan egyedülálló statisztikai adatfelvétel, Elolvasom

Pályázat a Kiserdő utca útburkolatának felújítására

A Képviselő-testület júniusi ülésén döntés született arról, hogy az Önkormányzat pályázatot nyújt be a Kiserdő utca útburkolatának felújítására. A pályázati Elolvasom

Dunakeszi Kőrösi Park átadó ünnepség

TEQBALL bemutatóval egybekötött Dunakeszi Kőrösi Park átadó ünnepség,  melyre Dunakeszi Város Önkormányzata ezúton tisztelettel meghívja Önöket! Az esemény kezdési időpontja: Elolvasom

Mozgó autók elé löktek egy 16 éves lányt

Egy dunakeszi férfi a gyanú szerint többször megfenyegette és bántalmazta a szülői felügyelete alatt álló fiatalokat. Egyiküket, a lányt, egy Elolvasom

Probléma a parkolásokkal Dunakeszin

Számos panasz érkezett az elmúlt hónapokban Dunakeszi Város Önkormányzatához a közintézmények parkolóinak rendszerével kapcsolatban, ugyanis páran rendszeresen P+R parkolóként használják Elolvasom

Gázolt a vonat

Vonat gázolt el egy embert Dunakeszi-Alsó vasútállomáson,közölte a katasztrófavédelem Hétfőn 20:36-kor. A balesethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat riasztották, ők végezték Elolvasom

Átadásra került a megújult, Liget utcai rendelő

Az Önkormányzat  2019 végére minden háziorvosi rendelőt felújít. A Liget utcai rendelő kívül belül megújult, valamint itt kapott helyet az Elolvasom

Dunakeszi Művészek XX. Nyári Tárlata

Idén 20. alkalommal nyílik meg a Dunakeszi Művészek Nyári Tárlata a VOKE József Attila Művelődési Központban. Az évről évre megrendezett Elolvasom

A szakmérnökök bemutatták az új középiskolák terveit Dunakeszin

A Dunakeszi Polgármesteri Hivatalban 2020. május 12-én bemutatta a két új középiskola eddig elkészült koncepcióterveit az Incorso Kft. mérnök csapata. Elolvasom

Dunakeszi – Lakossági tájékoztató

Dunakeszi - Az orvosi ügyeleti ellátás az egészségügyi alapellátás szerves részét képezi, jellemzően a háziorvosi sürgősségi feladatok rendelési időn túli, Elolvasom

Dunakeszin betiltották

Tilos az avarégetés Dunakeszin Dunakeszi Város Önkormányzata rendeletben szabályozza az avar és kerti hulladék égetését a város határain belül. A Elolvasom

Uszodaépülettel épül új iskola Dunakeszin
Illusztráció: Nagy Zsuzsanna - magyarepitok.hu

Dunakeszi - Az intézmény várható alapterülete 24 ezer négyzetméter, melyből az uszoda 2 700 négyzetméter lesz. Kiderült, ki végzi a Elolvasom

Dunakeszi Diák Akadémia

2020. március 4-én a Dunakeszi Programiroda hagyományteremtő céllal indította útjára a Diák Akadémia első kurzusát, ami május 9-ig fog tartani Elolvasom

Módosuló körzethatárok Dunakeszin

Az új óvodának köszönhetően módosulnak az óvodai körzethatárok. 2020 szeptemberében nyitja kapuit az új, Alagligeten épülő óvoda, a tavalyi év Elolvasom

X. Dunakeszi Viadal – Hozd el a családot!

X. Dunakeszi Viadal – Hozd el a családot! A korábbi évek hagyományait követve idén is megrendezésre kerül a népszerű Dunakeszi Elolvasom

Érdekel minket az ön véleménye is

Hozzászólás lezárva