Flórek János vagyok a Florcontroll – Service Kft. tulajdonosa Szolgáltatásunk a biztonság területén nem mai keletű. Helyszín és rendezvénybiztosítással, távfelügyelettel,Elolvasom

Cégünk igyekszik a lehető legteljesebb szolgáltatást nyújtani az összes partnereink felé, az autókkal kapcsolatos felmerülő problémákra. Igényes autókorrekció rövid-határidővel, csúcsminőségű alapanyagokElolvasom

Tilos az avarégetés Dunakeszin Dunakeszi Város Önkormányzata rendeletben szabályozza az avar és kerti hulladék égetését a város határain belül. AElolvasom

Üdvözlöm, Kónya Sándor vagyok. Budapesten és vonzáskörzetében foglalkozom duguláselhárítással. Minden háztartás rém álma, hogy valamitől eldugul a konyhai mosogatója, vagyElolvasom

2020. március 4-én a Dunakeszi Programiroda hagyományteremtő céllal indította útjára a Diák Akadémia első kurzusát, ami május 9-ig fog tartaniElolvasom

ÓVODAI BEÍRATÁS Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy PÉCEL VÁROS ÓVODÁI INTÉZMÉNYEGYSÉGEIBE a beíratás időpontja a 2020 /2021-es nevelési évre 2020.Elolvasom

Arold Péter Mint gyakorló gyermek én is figyelemmel kísérem édesanyám MinDig TV sávkiürítéssel járó mizériáit, ami a vételi lehetőségek korlátozásábanElolvasom

Megelégelte  Vác önkormányzata, hogy néhány társasházépítő vállalkozás nem kellőképpen foglalkozik a gépjárművek elhelyezésével, az építéseknél van, hogy az utolsó szempontElolvasom

Öt év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán első fokon, nem jogerősen azt a menekült afgánElolvasom