Áramot akart vezetni feleségébe, majd le akarta szúrni

Forrás: police.hu

A pilisvörösvári nyomozók elfogták azt az 59 éves piliscsabai férfit, aki a gyanú szerint először áramot akart belevezetni különélő feleségébe, majd egy késsel akarta leszúrni.

Az 53 éves asszony 2021. június 7-én este ment be segítséget kérni a Pilisvörösvári Rendőrőrsre. A még akkor is rettegő nő elmondta, férje minden ok nélkül, étkezése közben, hátulról egy áram alá helyezett, házi készítésű, disznóöléshez használatos sokkolóval megtámadta. Az áramütés következtében nyolc napon belül gyógyuló, felületi hámsérüléseket szenvedett. Az asszony ijedtében az utcára menekült és egy bokor mögé bújt, onnan figyelte bizonytalan lépésekkel, késsel a kezében közeledő férjét.

Pár perccel később visszaosont a házba, közben a terasz asztalán lévő kést valamint a sokkolót magához vette, és ágytakarója alá rejtette. Épp a telefonját kereste, amikor férje – kezében egy másik késsel – megállt a szobája küszöbén, és felesége irányába mozdult. A minden bátorságát összeszedő és félelmét legyőző sértettnek sikerült a férfi kezéből kivenni a kést, a szemetesbe dobta és kimenekült a házból. Útja először az orvosi ügyeletre, majd a rendőrségre vezetett.

A kiérkező rendőrök P. Ferencet álmából ébresztették piliscsabai otthonában, majd megbilincselték és előállították. Kihallgatásakor a terhére rótt bűncselekményt tagadta, a gyanúsítás ellen panasszal élt, azonban vallomást tett. A cselekmény időpontjában filmszakadás közeli „élményben” volt része: az utolsó képe egy pálinka a kezében, a következő pedig a bilincs a kezén.

A nyomozók a helyszínen több levelet is találtak P. Ferenc kézírásával, amelyben felesége megölését vetette papírra. Többször küldött neki fotót a garázsban felkötött hurkokról, amellyel öngyilkossági gondolatait jelezte. A gyanú szerint terve az volt, megöli asszonyát, majd végez magával.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az azóta letartóztatott férfi ellen.


  Angolozz.hu