Rendőrségi hírek

Szúrás után sört vett

Egyszerűen kiszállt a kocsiból és megszúrta ismerősét, majd vett egy üveg sört.

A nyomozás eddigi adatai szerint a férfi 2020. július 2-án 20 óra körül Ceglédbercelen az általa vezetett autóval lehúzódott az út szélére, késsel a kezében kiszállt, átsétált a járdára és hastájékon szúrta 24 éves ismerősét. Áldozatát sorsára hagyva a közeli trafikban vett egy palack sört, majd elhajtott a helyszínről.

A kiérkező rendőrök a sértetthez mentőt hívtak, megkezdték a bűncselekmény körülményeivel és a támadóval kapcsolatos információk gyűjtését. A mentők a megszúrt férfit kórházba vitték, az elsődleges orvosi vélemény szerint sérülése akár életveszélyes is lehetett volna.

A rendőröknek néhány óra elegendőnek bizonyult a támadó felkutatásához. Egy albertirsai tanyánál fékező rendőrautókból nyomozók pattantak ki, elfogták, majd előállították az 58 éves férfit. Házában kutatást tartottak, két kést lefoglaltak.

Kihallgatásán a férfi panasszal élt a gyanúsítás ellen. Vallomásában nem tagadta a kés használatát, elmondása szerint nem akarta kioltani ismerőse életét, előzőleg vitatkoztak, áldozata dühödt viselkedése váltotta ki belőle a reakciót.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – indult ellene büntetőeljárás, a rendőrök kezdeményezték letartóztatását.

Ezt is olvassa el!
Telekvitából emberölési kísérlet

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki kertszomszédját próbálta megölni. A vádirat szerint az elkövető és szomszédja Elolvasom

Enyingiek és érdiek csaptak össze

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján azt közölték, hogy Fejér és Pest megyei családok csaptak össze abban a tömegverekedésben, amelyben egy Elolvasom

Balhé, tettlegesség, halál Érden

A rendőrség rendelkezésére álló adatok szerint 2020. július 30-án 20 óra körül Érd, Iparos úton két több fős társaság összeszólalkozott. Elolvasom

Megbánták bűneiket

A törökbálinti háztulajdonos megelégelte a betöréseket, a harmadik után, 2020 márciusában feljelentést tett a rendőrségen. Egy hónappal később futás közben Elolvasom

Lezárták a nyomozást

Az eset még tavaly májusban történt. A nyomozó hatóság a napokban fejezte be munkáját és a dokumentumokat átadták az illetékes Elolvasom

Halálos baleset Inárcson

Két személygépkocsi ütközött Inárcson, a Bajcsy-Zsilinszky út és a Perényi köz kereszteződésében 2020. július 4-én 13 óra 10 perc körül. Elolvasom

Migránsokat fogtak a megyében

Egy bagi benzinkútnál fogták el a két férfit. Állampolgári bejelentésre érkeztek a gödöllői járőrök 2020. július 4-én 15 óra 45 Elolvasom

Keresi a rendőrség

A Gödöllői Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya szexuális erőszak bűntett kísérletének gyanúja miatt folytat eljárást Rácz László bagi lakossal szemben. Az eddigi Elolvasom

50 milliós zsákmánnyal léptek le

Őrizetbe vették a szigetszentmiklósi nyomozók azt a két férfit, akik harmadik társukkal több tízmillió forintnyi zsákmányt talicskáztak ki egy dunavarsányi Elolvasom

Élelmiszerboltot rabolt ki Üllőn

Rablás Üllő A Monori Járási Ügyészség indítványozta annak a férfinak a letartóztatását, aki május 2-án fegyverrel rabolt ki egy üllői Elolvasom

Még mindig az unokázós csalók

Három férfit fogtak el a napokban a Pest megyei rendőrök úgynevezett unokázós csalás miatt - közölte a rendőrség honlapján szombaton. Elolvasom

Aki a virágot szereti …

Egy érdi kertészet tulajdonosának 2020. április 15-én reggeli nyitáskor tűnt fel, hogy néhány növénye eltűnt. A boltban felszerelt kamera felvételei Elolvasom

Baleset és tűz is volt eddig a mai nap

Két személygépkocsi ütközött össze az M1-es autópálya 15-ös kilométerénél, tűz keletkezett egy százhúsz négyzetméteres családi ház egy helyiségében Budaörsön. Két Elolvasom

Megölte a saját édesanyját

Maga az 55 éves mogyoródi nő hívta a rendőrséget, miután több késszúrással megölte édesanyját - irja a police.hu Megöltem anyámat Elolvasom

Halálos baleset történt Galgamácsánál

Ketten életüket vesztették és hárman megsérültek abban a balesetben, amelyben egy gépjármű Galgamácsa és Iklad között lesodródott az úttestről, majd Elolvasom

Most nem jött be az unokázós trükk

Unokázós legendával csalta ki egy idős megtakarított pénzét, de nem sokáig örülhetett a zsákmánynak. (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); A Elolvasom

0 0 vote
Article Rating

Érdekel minket az ön véleménye is

0 0 vote
Article Rating
Subscribe
Visszajelzés

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments