50 milliós zsákmánnyal léptek le

Őrizetbe vették a szigetszentmiklósi nyomozók azt a két férfit, akik harmadik társukkal több tízmillió forintnyi zsákmányt talicskáztak ki egy dunavarsányi házból.

Pihenésből hazatérve vették észre az ingatlan tulajdonosai 2019. december 30-án, hogy otthonukat feldúlták, értékeiket elvitték.

A beszerzett adatok és a helyszíni szemle megállapításai arra utaltak, hogy a betörők 2019. december 29-ről 30-ra virradó éjszaka átmásztak a hátsó kerítésen, félretoltak egy üveglapot, így bejutottak a teraszra, ahol felfeszítették a hálószoba ablakának redőnyét, és betörték az üveget. A házban volt idejük körülnézni, szinte mindent vittek, ami mozdítható volt, még azt is, ami elsőre nem. A falból két lemezszekrényt is kitéptek, majd szállítóeszköz után néztek. A kiszemelt házhoz ugyanis előzőleg gyalog érkeztek, ezért dolguk végeztével magukhoz vettek egy gyerek talicskát, felpakolták rá a több mint félmázsás szajrét, majd eltolták az éjszakába. A háztól nem messze szétverték a lemezszekrényeket, kiürítették, majd elmenekültek az összesen közel 50 millió forintot érő pénzzel, nagy értékű karórákkal, arany ékszerekkel, személyes iratokkal.

A rendőrök nyomkövető kutya segítségével térképezték fel menekülési útjukat, majd annak vonalán további adatgyűjtést végeztek és kamerafelvételeket szereztek be.

A nyomozás 2020. május 12-én hozott jelentős eredményt, a tetteseket azonosították és elfogták. Két Pest megyei férfit, a 41 éves D. Ferencet és a 22 éves Gy. Ferencet előállították és őrizetbe vették. A bandához tartozó harmadik azonosított társuk, a 49 éves Gy. Endre jelenleg egy időközben elkövetett bűncselekmény miatt letartóztatásban van. A nyomozók a gyanúsítottak lakásán kutatást tartottak, a betörésből zsákmányolt ékszerek és pénz egy részét megtalálták és lefoglalták.

Kihallgatásán mindhárom gyanúsított tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.