A vastagbélrákszűrés fontossága

Nagyon fontos a vastagbélrákszűrés, mivel ez a daganatfajta megelőzhető, de sokáig tünetmentes marad – hívta fel a figyelmet a Magyar Gasztroenterológiai Társaság.

Molnár Tamás, a társaság elnöke pénteken, a vastagbélrák elleni küzdelem világnapján tartott visegrádi sajtótájékoztatón azt mondta, sajnos sokat késett a szűrőprogram elindítása, pedig a vastagbélrák az egyik leggyakoribb daganatelváltozás Magyarországon.
Az európai adatok szerint valamennyi diagnosztizált daganatos megbetegedés 14,3 százaléka kolorektális rák, azaz vastag- és végbélrák, a férfiaknál a harmadik, a nőknél a második leggyakoribb megbetegedéstípus ez. Magyarországon a százezer lakosra jutó új megbetegedések száma a férfiak körében évi 150 fölötti, a nők esetében körülbelül 80. Az újonnan diagnosztizált vastagbéldaganatok gyakoriságát tekintve Európában az első helyen állunk a férfiak, harmadik helyen a nők esetében. Magyarországon az összes diagnosztizált daganatos eset 16,7 százaléka kolorektális.
Molnár Tamás szerint évente egy kisvárosnyi ember veszíti életét ebben a betegségben, amely szűréssel megelőzhető és jól gyógyítható.
Szepes Zoltán vezetőségi tag arról beszélt, hogy számos európai országban már az ellátórendszer részévé vált a szűrés, a visegrádi országok közül nálunk indult el utoljára a szűrőprogram. Jelezte, az ország különböző területein zajló úgynevezett pilot programban egyelőre 1754 háziorvosi praxis és 55 vizsgálóhely vesz részt.
Molnár Tamás elmondta, az 50-70 éves korosztályt érintve indult a program, mára 600 ezer embert hívtak be a vizsgálatra. Közülük 230 ezren vissza is küldték a mintát, amelyekből 17 800 nem volt negatív. Ezek közül 8285 esetben volt szükség tükrözéses vizsgálatra, 2881 embernél úgynevezett rákmegelőző állapotot állapítottak meg, 611-nél pedig rosszindulatú elváltozást találtak.
A kolorektális daganat megelőző állapota a jóindulatú polip, mely nem okoz semmiféle panaszt, tünetet. Ezért is fontos a szűrővizsgálat, hiszen a polipot csak vastagbéltükrözés után lehet eltávolítani, ezzel is csökkentve a rák kialakulásának esélyét. A kolorektális daganatra különféle tünetek hívhatják fel a figyelmet, ezek észlelésekor azonban már sok esetben előrehaladott állapotban van a betegség.
Az elnök szerint a 31 százalékos magyar megjelenési arány a szűrésen alacsony, az uniós átlag 38 százalék, de még az is elmarad az EU által megadott, elfogadhatónak tekintett 45 százaléktól.
A társaság elnöke szerint örülni kell a vastagbélrákszűrés elindításának, és az ellátókapacitás is rendelkezésre áll: a jelentkezőket egy hónapon belül el tudják látni.
Mindkét szakember kiemelte az egyéni felelősség szerepét, és azt, hogy egy tizenöt perces kolonoszkópiás vizsgálattal 30-40 életév nyerhető.