Öt év nyolc hónap

Öt év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság szerdán első fokon, nem jogerősen azt a menekült afgán férfit, aki szexuális aktusra kényszerített egy nőt 2018-ban Budapesten, egy belvárosi török gyorsétterem mosdójában.

A bíróság megállapítása szerint a férfi 2018 szeptemberében megerőszakolta a munkahelyének, egy belvárosi török gyorsétkezdének a személyzeti mosdóját használó nőt, majd elmenekült az országból. Elkövette továbbá a szeméremsértést is azzal, hogy a VII. kerületben egy nőnek a nemi szervét mutogatta, és egy harmadik nőt szintén a VII. kerületben akarata ellenére az utcán megfogdosott, ölelgetett, csókolgatott.
A vádlott az eljárás során a gyorsétteremben történt aktust beismerte, de azt mondta, nem történt erőszak, a másik két eset elkövetését azonban tagadta.

  Nagy lángokkal ég a Silvanus hotel - videóval